meghalsz, és olyan jó...

"Such a lonely day
And it's mine
The most loneliest day of my life"

Pistike a malév gépen üzenete:
mesélhetek neked egy barátomról aki meghalt?

- persze, meséld el - és elmeséli.... gyerekkora óta ismeri, nem messze lakott tőlük, fájt... nagyon fájt... ...aztán megkérdi:

Pistike a malév gépen üzenete:
a te barátaid hogy vannak?

- nekem nincsenek barátaim
mind meghaltak...
legutóbb például az történt, hogy egy félreért következtében balesetet szenvedett,

ő sem lakik túl messze tőled
talán egy kicsit ismered is...
félig öngyilkosság volt, félig én öltem meg (és ez a kettő valahol ugyan az a fél)
de még nem tudok róla bezsélni
friss a seb...

highfly

hatásos prologos után nehéz olyasmit írni amivel a színvonalat tartani tudja az ember... történnie kellett valaminek, amiről írni lehet.

nos ma megtörtént, ill. megtörténté tettem. (és most nézzél kérdőn) A valaha volt legerősebb múltközeli élményem zajlott le néhány órája. azóta próbálom összeszedni a gondolataimat...

szóval az úgy volt, hogy 4 nap után összeszedtem magam, kocsiba be, siscor sisters CD-t be, és azért is szép az élet! Le a Dunapartra...

azt hittem ott lezsnek a hattyúk, mint tavaly, mikor legutóbb ott jártam... de nem voltak hattyúk... alvó kacsák lebegtek a vizen... egész sokan voltak. fejüket szárnyuk alá rejtették, és finoman hullámoztak a vizen, amire a Nap tűzött. iszonyúan sütött a Nap... Ereje nem volt, csak fénye, de oylan, hogy alig láttam valamit a kocsiból odafelé. mikor megérkeztem kiszálltam, és lefutottam a partra... Duna-szag... hogy undorodtam tőle mindig... és most mennyire tetszett...

találtam egy kagylót a sárban... olyan csúnya, büdös és koszos volt mint a dunaparti kagylók általában... lemostam a vízben és eltettem. ezt magammal viszem... a szobatársam örülni fog, de nekem ez a szag kell! leültem egy kőre, felálltam, sétálgattam, köveket hajigáltam nekifutva a víznek, aztán újra, és újra... szinte hallottam öcsémet, a nagy kacsázómestert: "úgy dobsz mint egy lány" hi-hi... ezen a parton nőttem fel... évekig szinte minden nap sétáltunk itt, aztán már csak minden héten 2x, de akkor biztos ott evett a fene... voltak kalandok:)

most egyedül ácsorogtam minden, mindenki nélkül, és örültem az egésznek... a napfénynek, a szagnak, a sárnak, a köveknek, a víznek, az emlékeknek... aztán a hideg visszazavart a kocsihoz... még egyszer elhajtottam, végig a parton, aztán bekanyarodtam a városba...